*//Mit szólsz hozzá Devin?//*

*Michell Grady Szemszöge.*

Sötét van. És hideg. Én meg utálom magam. Utálom az életem. Olyan hülye vagyok... Amúgy gondolkoztam a dolgokon. Justinnak nem lehet baja, ha meghalok. Mert már nem manó. Ha tényleg Ronnie harapta meg, akkor ő éppen most alakult át teljesen vérfarkassá. Mármint, nem marad persze farkas, csak át tud változni. Amúgy a vérfarkasok nem feltétlenül gonoszak...  Az erdőben sétálok, nagyjából 3-4 órája. Mondhatnám, hogy nem tudom minek jöttem ide... De akkor hazudnék. Igenis tudom. Azért jöttem ide, hogy felkeressem a kedvenc nagybátyámat. Tudom, hogy itt van. Alig várom, hogy megtaláljam. És ha megtalálom, megölöm. Mozgás a bokorban... Háhá. Most megvan. Odanézek. Egy hatalmas medve méretű, szürke farkas jön elő a bokorból. A szájából nyál csöpög. Gusztustalan. Felém közeledik. A hold egyre jobban megvilágítja. Belenézek a szemébe. Gonoszul vigyorgok. De hamarosan ráfagy a mosoly az arcomra. Ez a szempár... Nem olyan mint Ronnie-é. És csak ekkor ismerem fel ki a vérfarkas... Az én Justinom!
-Juss.-suttogom fájdalmasan. Lassan közelebb lépkedek hozzá. Nyújtom felé a kezem.Válaszul mély torokhangon felmordul. Egy lépést hátrálok. Krákogva közeledik felém. Ez elég figyelmeztetés arra, hogy futni kezdjek. A fenevad utánam ered. Úgy rohanok, hogy majdnem megbotlok a saját lábamban. Be az erdőbe. A sűrű aljnövényzet megnehezíti a dolgom. Fák sokasága nyújtózkodik el mindenhol. A lombjuk sűrű. Az ágak megkarcolják az arcom, a gaz a lábamat szúrja. De nem állok meg. Nem fordulhatok szembe Justinnal. Nem bánthatom. Csak menekülni tudok. Mikor hátranézek látom, hogy még mindig lohol utánam. Fogait mérgesen csattogtatja. De miért akar megölni?! Elhiszem, hogy utál, de ezt azért nem kéne... Vagy én vagyok csak ilyen puhány? Ezen gondolkozom, de nem állok le. Aztán leesik... A telihold! Nem ő akar megölni, szimplán nincs magánál. Nem Justin mérges... Csak a benne lakozó szörny gyilkolni kívánkozik... Valahol a szívem mélyén mégis tudom: Megérdemelném a halált. Akkor legalább a lelkiismeretem tiszta lenne. A talaj irtó csúszós, minden tiszta sár. Aztán leállok. Egy vastag fa törzse mögé bújok. Justin is lelassít. Sunnyogva néz körbe. Még levegőt sem merek venni, annyira félek. Ebben a küzdelemben a biztos halál rám mosolyogna. Hiszen én sosem ártanék neki. Akkor inkább öljön meg. A fához simulva jobbra araszolok. A gyomrom összeszorul. A számat harapdálom. Lassan jobbra fordítom a fejem. Justin hatalmas farkas pofájával találom szemben magam. Vicsorog, de ez talán inkább gonosz mosolygás akar lenni részéről. Két lábon áll! Bal mancsa lendül, és akkora pofont kapok tőle, hogy azt hiszem még a nyakam is beletörik. Elterülök a földön. Könnyeim előjönnek, ahogy nézem, hogy felém lépked. A számból folyik a vér... Nem csak az ütéstől, hanem mert el is haraptam a számat. Köpök egyet, de a szám újra megtelik piros, meleg, vasszagú folyadékkal. Próbálok hátrafelé mászni. Közben elképzelem az igazi JB-t. Ember alakban. Az édes kis 32-es mosolyával, amit többé nem fogok látni tőle. Ábrándozásomból egy farkas ordítása ráz fel. De ez nem Juss. Jaj, ne! Justin a hang irányába fordítja a fejét, majd otthagyva engem elindul Ronnie felé. Megijedek. Nem akarom, hogy baja essen. Megfogok egy követ, és a lehető legfinomabban (úgy, hogy azért megérezze) a fejéhez vágom. Felmordul. Rám néz.
-Mi van Juss?-próbálok valami gúny szerű hangnemet megütni több-kevesebb sikerrel. Megvakarja a fejét, ahol a kő megütötte.-Fáj, ugye?-nem, ez nekem fáj. Nem szívesen vagyok vele ilyen bunkó, de az ő érdekében teszem. Lábával dobbant egyet. Bevallom, szinte rettegek tőle, hogy mit fog most csinálni... Acsarogva, köpködve veti rám magát. Ez nem lesz kellemes. Hideg leheletét érzem a nyakamon. El fogja harapni a torkom... Éles fájdalom hasít a lábamba. Felnyögök.
-Óh, jaj.-hallok gúnyos vihogást a hátam mögül. Na vajon ki az?-Most mi lesz?
-Remélem az, hogy miután engem megölt, veled is végez. De te miért nem vadulsz meg a holdtól?
-Bevettem az orvosságom.-vigyorog.
-Erre van orvosság?-nézek rá, Justin még mindig rajtam áll. Két mellső mancsával a kezemet fogja le, és a nyakamnál szimatol.
-Van bizony.-mondja.-Kár, hogy Justin nem tudott róla. Mit szólsz hozzá Devin? A fiúd fog végezni veled... Hm, szomorú vég.-mondja tettetett szomorúsággal.
-Először is: Ne hívj Devin-nek. Rosszul vagyok tőle.-hiába, Ronnie mindig a második nevünkön szólított minket. Ő volt az egyetlen, aki nem érezte, milyen irtózatosan rondák.-Másodszor: Justin nem a fiúm...-ezt kicsit elhalva mondtam ki, de sikerült.-Harmadszor: Mit szólnék hozzá? Nincs nagyon mit hozzáfűzni ehhez.
-Igaz. Hiszen, már semmit nem tudsz csinálni. Egy rossz mozdulat, és Bieber végez veled. Nem tudom meddig kívánja húzni az időt, de majd beszélgetünk. De ne félj, ha megtette utánad küldöm.
-Köszi. Kedves tőled.-nyögöm flegmán.
-Akkor majd találkozni fogsz a szüleiddel. Az arrogáns, szánalmas repedt sarkú anyáddal, és a nagyképű, ostoba, hiszékeny....
-Elég!-fakadok ki. Justin megnyalja a nyakam. Ez talán azt akarja jelenteni: "Halkabban kislány, nem szeretem az ilyen hangnemet!"
-Ne szégyelld, tombold ki magad nyugodtan, amíg csak lehet. Justin türelmetlen... Ahogy látom, nincs hátra 5 perced.-csóválja a fejét sajnálkozva.
-Fogd már be...-morgok.-Te meg mire vársz? Ölj meg, vagy szállj le rólam.-fordulok Juss felé. Ezt nem kellett volna mondanom. Justin ugyanis vérig sértődik, és a pólómat feljebb húzva belevési a karmait hasamba. Felszisszenek. Ronnie kuncog.
-Ha nem bánod, egy kicsit lelépek, de ígérem még visszajövök. Egy fél óra, és itt vagyok, addig talán megteszi. És akkor gratulálok neki, majd lehetőleg elvágom a torkát.
-Hajrá.-mondom közömbösen, és látom, ahogy eltűnik a rengetegben.-Hát... Ketten maradtunk nagyfiú.-próbálok mosolyt erőlteti az arcomra. Bólint. Szóval érti mit beszélek.-Tudod, sajnálom, hogy nem emberi alakban vagy itt... Nagyon kellenél.-oldalra dönti a fejét.-Beszélnünk kéne... De most már mindegy. Csak ölj meg. A többit majd a másvilágon...-fordítom el a fejem. Megint valami vigyorgás félét hoz össze, majd véres hasamon pihenő mancsát újra a vállamra helyezi. Elégedetten csattogtatja fogait. Nyála rám csepeg. Ettől kiráz a hideg.-Mielőtt megölnél...-szólalok meg.-Megnézhetném mennyi az idő.?-kicsit hezitál, de végül bólint.-A zsebemben van a telefonom.-ezzel arra célzok, hogy engedje el az egyik kezem. De ehelyett fejét a zsebembe dugja, és óvatosan kiszedi a mobilom. Mellém dobja, és orrával megnyom egy gombot. Ránézek a kijelzőre. 04.46. Öt körül már ideérnek a felhők, talán el tudnám addig még húzni az időt.-Öhm. Kösz..-bólint, és újra a nyakam felé közelít.-Tudod, azt vettem észre, hogy a szemed olyan mint ember formádban.-újra megáll és kíváncsian néz rám.-Igen. Rögtön felismertelek róla. Ugyanolyan csillogó barna, mint egyébként. Ha tudnád mennyire jóban voltunk mikor ember voltál. Kár, hogy nem beszélhetjük meg, mert én nem szívesen veszekszem veled.-mondom. Aztán folyamatosan minden baromságot össze-vissza beszélek. Úgy 10-15 percig még elhallgatja, de elege lesz belőle. Ezt morgással adja tudtomra.-Hát jó.-sóhajtok.-Akkor gyerünk.-hajtom hátra a fejem. Fogai csattognak. Szívem a torkomban dobog. Számolom a másodperceket. Száját kinyitja... 3... 2... 1... És.... Hirtelen sötétebb lesz. Nincs holdfény, nem látok semmit. Egy ideig azt hiszem meghaltam, de még mindig érzem a súlyát magamon. De valahogy más. Karmai nem karcolják a vállam, ahogy fogja, nem csöpög nyál, nincs krákogás, nincs lihegés... Illetve az van, de az én vagyok. A súly most nem olyan nehéz, bár még mindig nem könnyű. Aztán nincs rajtam semmi. Sem a két mancsot nem érzem, sem azt, hogy valaki fújna rám levegőt. Nagy nehezen felülök. A vérfarkas eltűnt, de úgy érzem... Valaki még mindig van itt. Mocorgást észlelek magam előtt. Bátortalanul a telefonom után nyúlok, és oda világítok.
-Juss... Te vagy az?-suttogok, majd meglátom a fényben Justin Biebert. Ember alakban. Háttal ül nekem, de így is tudom, hogy ő az. Hangom hallatán felém fordul.
-Michey?-jön közelebb.
-Ki más?-most már sikerül mosolyognom. Hanyatt dőlök.
-De ha te ott vagy... Én...
-Rólam szálltál le az előbb.-mondom.
-De... Elmondanád mit keresünk mi itt? Hány óra van?
-05.11.-válaszolok.-És nem. De meg tudom mutatni.
-Hogyan?-kérdezi.
-Figyelj. Fogd meg a kezem.-nyújtom a jobbomat felé, mire ő minden habozás nélkül megfogja.-És most csukd be a szemed. Elmondok egy varázsigét, amivel emlékezni fogsz. Te csak ismételd utánam.-bólint, majd elkezdem mondani az értelmetlen szavakat. Juss csukott szemmel mondja utánam. Befejezem.
*Justin Bieber Szemszöge.* *Emlék.*
-Justin, hidd el, tévedsz. Michey sosem tenne ilyet, főleg veled.-a szobában ülünk, anyu éppen azt magyarázza, hogy megint nem látom át a helyzetet.
-Figyelj Devy... Nem lehet ezen pörgetni? Nincs kedvem még 2 órát várni...-kérdezem reménykedve.
-Csak gondolj erősen arra, hogy mikortól szeretnéd látni, és oda fog pörögni.-válaszol. Hallom a hangján, hogy mosolyog. Összpontosítok... 11.00! 11.00! 11.00! Hirtelen látom magam, ahogy kilépek a szállodából. Futok. Be az erdőbe. Egy kis idő múlva megállok. Felnézek az égre. Rázni kezdem a fejem, megfordulok, és egy hatalmas, grizzly méretű farkassá változom. Futni kezdek. Valami szagot követek... Fél óra telik el, és nem találok semmit... Oké, akkor 3.00! 3.00! Megint csak futok. De most van még valaki ott. Egy lány... Felismerem.
-Na ne.-nyögök.
-Mit látsz?-hallom Michey hangját.
-Éppen téged üldözlek....
-Ó jee, itt kezdődik az izgalmas rész.-nevet. Egy fa mellett megállok, és két lábra emelkedek. Megyek balra... Balra... Nahát, itt van Devy! Felém fordul. Morgok egyet, és.... Nem hiszem el! A lány vére a földre fröccsen, majd szegény Michey hanyatt vágódik. Vicsorogva közelítek felé. Farkasüvöltés... Elindulok a másik fenevad felé. Drukkolok neki, hogy tépje szét. De nem. Michey a fejemhez vág egy követ.
-Na, ezt miért csináltad?-nyafogok.
-Mármint a követ? Nem akartam, hogy nekimenj Ronnie-nak. Bajod esett volna...-mondja. Hangjában kedvesség hallatszik.
-Köszönöm.-mosolygok. Megint az emlékre koncentrálok.
-Mi van Juss?-kérdi gúnyosan a vérfarkastól.-Fáj ugye?-valahogy látszik rajta, hogy nem igazán akar sértegetni, csak, hogy visszamenjek hozzá. Ez be is válik, mert Justin-farkas acsarogva veti rá magát. Két mancsával lefogja. Egyre csak Michey nyaka felé közeledik. Tudom, hogy nem fogja megölni, mégis nagyon féltem. Szaglászni kezdi... Aztán Ronnie beszélgetni kezd Michey-vel, amit kíváncsian hallgat.
-Ó, jaj.-vihog Ronnie.-Most mi lesz?

-Remélem az, hogy miután engem megölt, veled is végez. De te miért nem vadulsz meg a holdtól?-így Michey.

-Bevettem az orvosságom.-vigyorog.

-Erre van orvosság?

-Van, bizony... Kár, hogy Justin nem tudott róla... Mit szólsz hozzá Devin? A fiúd fog végezni veled.-e mondat hallatán nem bírom, hogy ne mosolyodjak el.-Hm, szomorú vég.

-Először is: Ne hívj Devin-nek. Rosszul vagyok tőle. Másodszor: Justin nem a fiúm.-mondja halkan. Mosolyom elhalványul.-Harmadszor pedig: Mit szólnék hozzá? Nincs nagyon mit hozzáfűzni ehhez...

-Igaz. Hiszen, már semmit nem tudsz csinálni. Egy rossz mozdulat, és Bieber végez veled. Nem tudom meddig kívánja húzni az időt, de majd beszélgetünk. De ne félj, ha megtette utánad küldöm.

-Köszi. Kedves tőled.-veti oda válaszként.

-Akkor majd találkozni fogsz a szüleiddel. Az arrogáns, szánalmas repedt sarkú anyáddal, és a nagyképű, ostoba, hiszékeny....

-Elég!-csattan fel Michey, mire én végignyalok a nyakán csitításképpen.

-Ne szégyelld, tombold ki magad nyugodtan, amíg csak lehet. Justin türelmetlen... Ahogy látom, nincs hátra 5 perced.-csóválja a fejét sajnálkozva Ronnie.

-Fogd már be...-morog rá Devy. Majd felém fordul.-Te meg mire vársz? Ölj meg, vagy szállj le rólam...-erre én megint a nyakát nyalogatom, és közben valamit csinálok vele, ami fáj neki.

-Ha nem bánod, egy kicsit lelépek, de ígérem még visszajövök. Egy fél óra, és itt vagyok, addig talán megteszi. És akkor gratulálok neki, majd lehetőleg elvágom a torkát.

-Hajrá.-mondja Michey. Ronnie elmegy. Felém fordul.-Hát... Ketten maradtunk nagyfiú.-bólogatok.-Tudod, sajnálom, hogy nem emberi alakban vagy itt... Nagyon kellenél.-mosolyog halványan. Kíváncsian oldalra döntöm a fejem.-Beszélnünk kéne. De most már mindegy. Csak ölj meg. A többit majd a másvilágon...-fordítja el a fejét. Én meg nyál-csorgatva közeledek újra torka felé.-Mielőtt megölnél.-szólal meg az utolsó pillanatban.-Megnézhetném, mennyi az idő?-bólintok.-A zsebemben van a telefonom.-beledugom a fejem a zsebébe, és kihalászom a telefont. Megnyomok rajta egy gombot. Michey ránéz.-Öhm. Kösz.-megint megkísérlem, hogy elharapjam a torkát, de újra megszólal.-Tudod, azt vettem észre, hogy a szemed olyan mint ember formádban.-újra megállok és kíváncsian nézek rá.-Igen. Rögtön felismertelek róla. Ugyanolyan csillogó barna, mint egyébként. Ha tudnád mennyire jóban voltunk mikor ember voltál. Kár, hogy nem beszélhetjük meg, mert én nem szívesen veszekszem veled.-vallja be. Ez jól esik.-De, ha megölsz majd, és visszaváltozol, és hazaérnél, kérlek küldd vissza BlackBerry-t Jessicának. És találj ki valamit, hogy Avril-éknek elmondd mi történt...-mondja. Arról kezd beszélni, hogy sajnálja, hogy nem figyelmeztetett a holdról, és hogy reméli minden jól fog menni nélküle is. Én meg csak hallgatom, úgy negyed órán keresztül, majd morgással jelzem, hogy most aztán már elég a beszédből, ütött az órája.-Hát jó.-felsóhajt.-Akkor gyerünk.-hajtja hátra a fejét, majd fogamat csattogtatva megint közelítek felé. Újra érzem, hogy nagyon félek, hogy mi fog történni, habár tudom, hogy Michey túlélte. Aztán elmúlik a holdfény, én pedig visszaváltozok, lekászálódok róla, és ülök azon merengve, hogy mi történt...

-Juss... Te vagy az?-ül fel Michey, és telefonjával rám világít.

-Michey?-kérdezek vissza.

-Ki más?
*** Valóság ***

-Devy, hogy kell ezt kikapcsolni.?-kérdezem.

-Csak nyisd ki a szemed, és elmúlik.-mondja. Ezt teszem, és újra Michey-t látom magam előtt. Azt sem tudom, hol kezdjem a bocsánatkérést...

-Bántottalak... Annyira sajnálom, kérlek ne haragudj...-nézek rá bűnbánóan.-Oké, tudom, hogy a szánalmas kis bocsánatkérésem nem ér semmit, de...

-Jaj, Juss. Én nem haragszom. Sőt, megérdemeltem...

-Nem, nem érdemelted meg. Mert... Nem is tetszik Ryan, igaz?-nézek rá.

-Persze, hogy nem.-mondja.-Hazudtam... Nem Ryan-ről beszéltünk. Rólad. Csak féltem, hogy mit fogsz mondani, ezért nem mondtam el... Sajnálom. És nem örömömben sírtam... De gondolom erre rájöttél.

-Erre igen. Bár nem tudom mitől féltél... Olyan sok lány belém van zúgva, úgy hogy én nem viszonozom ezt, és még soha egyiküknek sem mondtam olyat ezzel kapcsolatban, ami megbántotta volna. És ez is csak egy dolog, de én... Szóval tudod, hogy tetszel nekem, és... Eddig nem vetted észre?

-Nem... De nem a te hibád... Csak.. Mert azok alapján amit rólad hallottam, nem hittem, hogy te komolyan gondolnád...-vallja be.

-Akkor mégis az én hibám, mivel ha nem lennék ilyen "flörtölgetős"....

-Neeem.-nevet.-Az én hibám, mert nem láttam, hogy...

-Tudod mit, hagyjuk.-legyintek.-Menjünk haza.-mosolygok rá csábosan. Látszik rajta, hogy ez elvarázsolja. Majd felállok, és elindulok.

-Juss.-szól utánam.

-Hm?-fordulok vissza.

-Van egy kis probléma.-nevet keserűen.

-Mi?-megyek vissza hozzá.

-Nem tudok felállni... Azt hiszem eltörted a lábam.-mondja és lehajtja a fejét. Még soha nem láttam zavarban, de nagyon aranyos.

-Jaj... Sajnálom. Gyere.-mondom. Leguggolok mellé.-Finoman fogom csinálni, de lehet, hogy egy kicsit fájni fog.

-Oké.-bólogat. Gyengéden a hátára teszem a bal kezem, a jobbat meg becsúsztatom a térde alá.

-Kapaszkodj belém.-mosolygok rá, mire átöleli a nyakam. Óvatosan felemelem, majd elindulok vele.

-Tudod merre kell menni?-kérdezi.

-Azt nem...-csóválom a fejem. Kiérünk az erdőből a főútra.

-Balra és egészen a belvárosig egyenesen.

-Oké.-bólintok. Kisvártatva megpillantjuk a nagy világító BurgerKing feliratot majd a szálloda magas épületét. Odasétálok, és szép lassan fel a lépcsőn beviszem az előcsarnokba. Elkérem a szobakulcsot, és irány a lift. Mikor felérünk, beviszem a szobába, és becsukom az ajtót. BlackBerry a szőnyegen fekszik.

-Csak nem Ronnie?-néz Michey-re.

-Nem. Ez én voltam. De hagyjuk.-mondom. Leteszem az ágyra.-Nincs valami gyógyító varázslatod?-nézek aggódva.

-Nincs.-rázza meg a fejét.-De a nyálad... Az gyógyító...-mondja félénken. Én azonnal vérfarkassá változom. Felhúzza a nadrágját térdig.

-A lábszárad törött el?-kérdezi a macska.

-Aham.-bólint. Lefekszem a földre, és nyalogatni kezdem a lábát. Aztán abbahagyom. Megsimogatja a fejem, én meg visszaváltozok.-Köszönöm.-mosolyog.

-Nincs mit. Ez a legkevesebb.-mondom.-Na és a hasad?-nézek véres pólójára.

-Hát öhm, ha nincs ellenedre...-mondja elpirulva. Elmosolyodok. Miután "lekezeltem", lezuhanyzunk, és leülünk az ágyunkra.

-Én annyira sajnálom, hogy úgy felkaptam a vizet, és meg sem hallgattalak... Nem akarok veled veszekedni, és sajnálom, hogy a fejedhez vágtam azt a sok mindent...-mondom.

-Nem haragszom. Örülök, hogy nem utálsz.-mosolyog. 

Tyűű. Ez eléggé hosszú lett.:DD Remélem nem bánjátok azért... :D

Komikaat.és.véleményeket.pls.! :) Pussz: Dócy#